Szabályzat
a Maxlicit System Kft. által működtetett internetes portálon történő licitálás lebonyolítása vonatkozásában
A Maxlicit System Kft. gépjármű kereskedelemmel üzletszerűen foglalkozó jogi személy, mely jelen Szabályzat által szabályozottak szerint kizárólag gépjármű értékesítést végez.
Jelen szabályzat célja, hogy szabályozza a Maxlicit System Kft. által működtetett portál használatával lebonyolítandó licitálást. A Maxlicit System Kft. fenntartja magának a jogot arra, hogy jelen szabályzatot egyoldalúan bármikor megváltoztassa. Jelen szabályzatot a licitáló a portálra történő regisztráció során a szabályzati feltételek elfogadásával feltétlenül és visszavonhatatlanul tudomásul vesz.
A járművek a weboldalra történő feltöltéskor különböző besorolást kapnak. A besorolás osztályozása 1-5-ig terjed, az alkalmazott szabályoknak megfelelően.
5 csillagos autókat a hálózati partnerek tölthetnek fel. Az 5*-os autók hitelesített állapotlappal rendelkeznek. Ezeket a járműveket gazdáik elviszik a legközelebbi hálózati partner telephelyére, ahol elkészítik állapotlapját és a hozzá tartozó fotókat. Az előkészítés után a hálózati partner kollégája elvégzi az autó feltöltését a honlapra, ahol elkezdődhet az aukció.
4 csillagos autókat regisztrált eladók tölthetnek fel. Miután regisztrációkor elfogadják a működési feltételeket, saját maguk töltik ki az autó adatlapját a honlapon, kötelezően megadnak minden kért információt.
Kötelezik magukat arra, hogy sikeres licit után elviszik autóikat a legközelebbi hálózati partner telephelyére, ahol hitelesítik adatlapjukat, illetve ha a szerviz egyéb hibát talál, akkor azt kijavíttatják.
3 csillagos autóknál feltöltéskor minden kért információt meg kell adni, az összes kért képet és adatlapot ki kell tölteni. A háromcsillagos autóknál nem kötelező az adatlap hitelesítése.
2 csillagos autók esetén nem kötelező minden képet feltölteni, az adatlap megadása viszont kötelező. Az adatlapot később nem kell hitelesíteni.
1 csillagos autók esetén nem kötelező megadni adatlapot és nem kell az összes képet sem feltölteni.
Az egy csillagos autók nem licitálhatók, publikációjuk célja az eladó ösztönzése. A beérkező látogatók kattintásainak összegyűjtése teszt céllal. Lehetséges az autó mellé valamilyen szavazógépet tenni, mely pl. a „Ön licitálna erre az autóra?” kérdésre gyűjtené az igenlő válaszokat.
A regisztrált felhasználóknak lehetőségük van 1-4 besorolású járműveket elhelyezni. Az autók feltöltésekor az eladó nyilatkozik, hogy nem készpénzes, hitelt felvenni kívánó érdeklődőket is fogad vagy nem.
A hitellel nem terhelt járművek feltöltése alkalmával a járműtörzskönyv szkennelt képét kötelező feltölteni a megadott helyre.
A hálózati partnerek kiemelt regisztrációs státusszal rendelkeznek, nekik lehetőségük van 1-5 besorolású járműveket elhelyezni.
Az autók elhelyezésekor meg kell adni a minimálárat, melynek a licit során való elérése után a licit sikeresnek mondható.
A bejelentkezett felhasználók listába szedve találhatják azokat a járműveket, melyekre éppen versenyben vannak. Így átlátható módon tájékozódhatnak korábbi licitjeik állásáról.
A lejárt aukciók listáját is meg lehet tekinteni, néhány szempont szerint rendezve, pl. típus, saját lejárt licit…
Ezzel együtt láthatják saját, korábban megadott adataikat, melyeket adott esetben lehetőségük van módosítani. Láthatják korábban feltöltött kaucióik összegét és történetét.
A licitáló az autó adatlapján láthatja, ha a licitálandó jármű hitellel terhelt. A felsorolt információk között egyértelműen megtalálható a hitelkiváltásra vonatkozó tájékoztató dokumentum. A licitálás lezárása után tehát hitelügyintézéssel kell számolni, ezt tudomásul veszi.
A licit az értékesítésre felajánlott gépjármű vonatkozásában annak megvásárlására tett egyszeri és visszavonhatatlan ajánlat, amely egyben vételi szándékot is kifejez.
A licit az adott jármű feltöltése után azonnal elkezdődik és 168 órán keresztül tart. Az adott jármű mellett látható a zárásig hátralévő idő. 168 óra múlva a licitet zárja a program. A beérkezett liciteket ekkor értékeli a gép.
A nyertes licitekről értesíti a honlap-gazdát, a nyertest és az eladót. Akár automatikusan kiadhatja a az eladó adatait a nyertesnek, vagy ezt a honlap-gazdára bízza. A nem nyertes licitálókat értesíti, hogy az adott jármű elkelt.
Azon licitek, melyek alkalmával a licitálók nem érték el a megadott minimálárat, sikertelennek minősülnek. Ebben az esetben a honlap értesíti a honlap-gazdát, és az eladót. Az eladónak lehetősége van újra élesíteni az aukciót változatlan paraméterekkel, vagy módosítani a minimálárat.
A licitálás során csak a korábbitól magasabb ajánlatot lehet tenni.
A licittől való visszalépés esetei Amennyiben az eladó úgy lép vissza, hogy az általa felajánlott gépjárműre, vagy motorkerékpárra nincs érvényes licit, vagy egyáltalán nem érkezett licitajánlat, ez esetben az eladó visszalépésének nincs költségvonzata.
Amennyiben az eladó úgy lép vissza, hogy a licitálásra kínált jármű vonatkozásában van érvényes licit, tehát akkor ha a licit leállításakor a minimálárat elérő érvényes ajánlat érkezett és az eladó mégis visszalép, úgy köteles a Maxlicit System Kft. részére a járműre érkezett legmagasabb ajánlat 1%-a + ÁFA összeget kitevő bánatpénzt fizetni.
Amennyiben a vevő úgy lép vissza, hogy érvényesnek minősülő licitet tesz, akkor köteles a Maxlicit System Kft. részére az általa letétbe helyezett kaució 50%-a + ÁFA összeget kitevő bánatpénzt megfizetni. Amennyiben a vevő úgy lép vissza, hogy az általa tett ajánlat nem éri el az érvényes licitszintet, úgy a visszalépésnek sem szankciója, sem költsége nincs.
Nagyon fontos , hogy csak kaucióval rendelkező ügyfél, tehát a Maxlicit honlapján vásárlói definícióval rendelkező ügyfélnek legyen ehhez joga. Amennyiben az autóra licitáló vagy licitálók nem élnek az utolsó ár/last price adta lehetőséggel, abban az esetben az utolsó ár/last price addig van érvényben ameddig az utolsó ár/last price árként megadott ár 85%-ig nem ér el az éppen aktuális licit.
Amennyiben eléri az utolsó ár/last price 85%-át, abban az esetben az utolsó ár/last price adta lehetőség megszűnik és eltűnik az autó adatlapjáról.
A bejelentkezett látogatónak lehetősége van licitálni.
Amennyiben kaucióját megfizette, megadhatja a maxlicit összegét. Ekkor a program mindig úgy módosítja ajánlatát, hogy nyerő pozícióját megőrizhesse a maxlicit határáig.
Az Eurotax lekérdezés nem ingyenes. Árát ugyanarról a virtuális számláról vonja le a rendszer, amelyen a kauciót is nyilvántartja. Amennyiben eközben a befizetett kaució a minimálisan előírt érték alá csökken, akkor figyelmezteti a felhasználót, hogy a licitálás során hátrányt szenvedhet, és kéri, hogy fizessen be újabb részletet.
Amennyiben a látogató nem regisztrált vagy nem fizetett be kauciót, úgy nincs lehetősége Eurotax lekérdezésre.
A licit megindításakor a licitálónak jeleznie kell, hogy a járművet hitel igénybevételével kívánja megvásárolni abban az esetben, ha licitzáráskor övé a nyerő licit.
Ebben az esetben a program csak akkor engedi licitálni a felhasználót, ha van érvényes hitelminősítése. A hitelminősítést a felhasználó bármikor kérheti, az erre az esetre rendszeresített információs űrlap kitöltésével. A hitelminősítés kb. két hétig érvényes, mely idő letelte után díjtalanul meg lehet újítani.
A hitelminősítés algoritmusa banki információkon alapul.
Az ott megadott adatok alapján a program képes megítélni, hogy a licitáló az általa megjelölt éppen aktuális licitajánlat esetében milyen eséllyel kaphat hitelt. Ha ez az esély bizonyos szint alá csökken, a program nem engedi a felhasználót tovább licitálni.
Ha a licitet mégis tovább szeretné folytatni, akkor új hitelminősítést kell kérnie nagyobb önerő vállalásával. Ekkor valószínűleg magasabb ajánlat megtételére engedi a program. Új hitelminősítés kérése díjfizetéshez kötött, egyre nagyobb díjtételekkel.
A terhelt járművek feltöltésekor a terhelés nagyságára és érvényére nyilatkozatot kell tenni. Ennek az információnak a beérkezéséig a jármű feltölthető a honlapra, de csak 1 csillagos besorolással, az annak megfelelő publikációs körülményekkel.
Az eladó választhat, hogy saját maga szerzi be a banki információt a terhelést megszüntető hitellezárási lapot. Ebben az esetben saját maga feltölti a lezárási lap szkennelt képét a megadott helyre és kézzel megerősíti a tartozás nagyságát és a fizetési határidőt.
Vagy a backoffice segítségét kéri a banki információ megszerzésére. Ebben az esetben a backoffice díj ellenében az ügyfél megbízása alapján megszerzi a lezárási információt, feltölti a megfelelő helyre és kézzel megerősíti a tartozás nagyságát és a fizetési határidőt.
A jármű besorolását csak a feltöltött kép és a kézzel felvitt adatok megléte esetén lehetséges módosítani.
Amennyiben az eladó a minimálár megadásakor a hitelösszeg alatti összeget határoz meg, akkor az aukció csak akkor indítható, ha a különbözetet az eladó elhelyezi a virtuális számláján. Azaz bankkártyával vagy átutalással befizeti.
A díjat a program a felhasználó virtuális számlájáról levonja, a szolgáltatásról számlát készít.
Licitzáráskor olyan állapotba lép a járművek adatlapja, mely során a jármű kereshető, megtekinthető. Jelezve van az adatlapon, hogy a licit zárva van, nem lehet ajánlatot tenni. Látható a legmagasabb ajánlat összege.
Az ajánlattételen kívül minden más lehetőség működik az adatlapon, megtekinthetők az jármű adatai, működhet a memo mező, lehetséges tax információt kérni.
A honlap-gazdának saját felület áll rendelkezésre, hogy a lezárt liciteket értékelje. Külön csoportban lehetnek a sikeresen lezárt licitek és azok melyek során az ajánlattételek nem érték el a minimálárat.
A honlap-gazdának a licitek lezárását követően 3 nap áll rendelkezésre a licitek értékelésére. Minden lezárt licitnek megtekintheti az információit, licittörténetét.
Ebben a levélben az eladó értesül a sikertelen licitről. Ha akarja, újraindíthatja az aukciót egyetlen gombnyomással, vagy járműve adatlapján módosíthatja a minimálárat és azután indítja újra a licitet. Lehetősége van törölni az autót a piactérről. Ez esetben a jármű eltűnik, nem kereshető és nem jelenik meg. Megfontolás tárgya, hogy töröljük a rendszerből vagy bizonyos adatait megtartjuk későbbi statisztikák számára.
A honlap elküldi az utolsó szükséges információkat az eladónak és a vevőnek, vagy ezt a honlap-gazdára bízza.
Emlékeztetőül, a vásárló előzőleg láthatta, ha terhelt járműre licitált, és az eladó felvitelkor megjelölte, ha hitelre vásárló vevő érdeklődését is fogadja. Így senkit nem érhet meglepetés, amikor hitelügyintézéssel kell foglalkoznia.
A rendszer küldhet részletes listát a teendőkről a vásárlónak és a vevőnek a hitelfelvétel vagy hitelkiváltás módjairól. Akár felajánlhatja a backoffice vagy a partnerhálózat segítségét az ügyintézést illetően. Mindezt előre formázott pdf dokumentumban, kinyomtatható módon.
A honlap-gazda dönthet úgy, hogy az egyébként sikeres licitet saját megfontolásai alapján sikertelennek minősít.
Ekkor a jármű adatlapja vagy bekerül a sikertelen (nem elfogadott) licitek közé, vagy a honlap-gazda újraélesítheti a licitet akár módosított minimálárral.
A honlap programja lehetővé teszi, hogy a regisztrált felhasználók tájékozódhassanak korábbi befizetéseikről, licittörténetük és hitelminősítésük felől.
A honlap-gazda tájékozódhat bármely felhasználó tevékenységéről, befizetéseiről, számlamozgásairól és licittörténetéről.
A honlap-gazda tájékozódhat a partnerek állapotlap hitelesítéseinek történetéről. Az információk szűrhetők partner és időszak szerint.
A honlap-gazda tájékozódhat a partnerek hitelkihelyezéseinek részleteiről, időszak, partner és a tranzakció azonosításához szükséges részletei tekintetében.
A virtuális iroda a honlapon zajló pénzügyi teljesítések tekintetében képes automatikusan számlát kiállítani, és pdf formátumban letölthetővé tenni.
Ahhoz, hogy vásárlói minősítésbe kerüljön és nyertes licitje legyen, 25.000 Ft kauciónak lennie kell a számláján. Különböző szolgáltatásokat vehet igénybe (például:eurotax lekérdezése) virtuális számláján lévő összegéből.
Sikeres vásárlás után, a maxlicit jutaléka, ami a liciten megnyert gépjármű árának 1%-a, levonódik a számlájáról. A maradandó összegével szabadon rendelkezik.
A Maxlicit System Kft. fenntartja magának a jogot atekintetben, hogy amennyiben a magát valótlan adatokkal regisztráló felhasználó licitje következtében a licit bármely résztvevőjét kár érné, a rendelkezésre álló információkat minden előzetes értesítés nélkül átadhassa az arra illetékes hatóságoknak.
A licit elmaradásáért a Maxlicit System Kft. felelősséggel nem tartozik.
A Maxlicit System Kft. az esetleges hálózati/informatikai hibákból eredő károkért felelősséget nem vállal, felelősségét kizárja az adatátviteli vonalakat működtető társaságok szolgáltatásaiból eredő hibákért, valamint harmadik személyek által a számítástechnikai/informatikai hálózatokat érintően intézett ellenséges támadásokért (így különösen jogosulatlan adatszerzés, vírustámadás, stb.) az informatikai hálózatok, vonalak használata a licitben résztvevők saját felelősségére történik.
A Maxlicit System Kft. ajánlati kötöttség beálltát a licitben részt vevő valamennyi fél tekintetében kizárja.
A Maxlicit System Kft. szolgáltatását az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. Törvény rendelkezései szerint közvetítő szolgáltatóként működteti. Erre figyelemmel semmilyen felelősséget nem vállal a szolgáltatás használatával tett felhívásokkal, ajánlatokkal és az ezek alapján létrejött szerződésekkel, vagy bármely szerződés létrejöttének elmaradásával, továbbá a szolgáltatás hibájával, vagy megszűntetésével kapcsolatban. A rendszerhasználó regisztrált árverési vevő köteles gondoskodni arról, hogy a szolgáltatás által elérhetővé tett tartalmat szükség esetén archiválja.
A Maxlicit System Kft. által nyújtott szolgáltatással kapcsolatos jogsértések esetén a Maxlicit System Kft. a jogszabályok által előírtak szerint együttműködik a hatóságokkal a jogsértést elkövetők felelősségre vonása okán. Az árverési vevő viseli a rendszer használatával járó valamennyi kockázatot és felelősséget is, ideértve többek között a más felhasználók által a szolgáltatás által hozzáférhetővé, vagy elérhetővé tett káros tartalmak (pld. vírusok, férgek) által az árverési vevő, vagy honlap látogató számítógépes rendszerében okozott károk és egyéb veszteségek kockázatát, valamint a használat során felmerült és a másoknak okozott kárt úgyszintén.
Az árverési vevő köteles valós adatokat megadni a regisztráció során, amennyiben adataiban bármilyen változás történik, köteles a Maxlicit System Kft-t erről haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül olyan módon tájékoztatni, ahogy alapadatait megadta. Egy árverési vevő csak egy felhasználónévvel és jelszóval rendelkezhet. Amennyiben a Maxlicit System Kft. azt tapasztalja, hogy egy árverési vevő több felhasználó nevet és jelszót is fenntart, jogosult azok rendszer elérési jogosultságát korlátozni, vagy a felhasználót a rendszerből ideiglenesen, vagy véglegesen kizárni.
Amennyiben a Maxlicit System Kft. tudomására jut, hogy egy árverési vevő nem valós adatokkal regisztrál, vagy feltételezheti, hogy két, vagy több azonosítón ugyanazon felhasználó regisztrált, vagy használ, jogosult a rendszer elérési jogosultságát korlátozni, vagy a rendszerből ideiglenesen, vagy véglegesen kizárni.
Az árverési vevő köteles pontos és valós elérhetőségeket szerepeltetni adatai között. Amennyiben a Maxlicit System Kft. tudomására jut, hogy ezek az adatok nem valósak és az árverési vevő ezen adatok alapján nem elérhető, akkor a Maxlicit System Kft. jogosult annak rendszerelérési jogosultságát korlátozni, vagy a rendszerből ideiglenesen, vagy véglegesen kizárni.
A Maxlicit System Kft. által működtetett szolgáltatás esetében az érvényes ajánlatot tevő regisztrált árverési vevő az licit teljes időtartama alatt és a licit zárását követően is a gépjármű értékesítéséről szóló döntésig az ajánlatához kötve marad, mivel a szolgáltatás jellegéből kifolyólag az ajánlati kötöttség kizárása nem lehetséges.
Adatainak megadásával az árverési vevő hozzájárul ahhoz, hogy a Maxlicit System Kft. a saját, illetve szerver szolgáltatója tulajdonát képező szervereken az árverési vevő adatait tárolja, valamint ezen adatokat nyilvántartsa és kezelje mindaddig, amíg az árverési vevő kifejezetten nem kezdeményezi adatainak törlését. A Maxlicit System Kft. kijelenti, hogy az árverési vevő adatait az általa működtetett szolgáltatás oldalán megjelölt célból és a mindenkor hatályos adatvédelmi szabályokat maradéktalanul betartva kezeli.
Adatinak megadásával az árverési vevő felhatalmazza a Maxlicit System Kft-t, hogy az általa megadott adatok valódiságát, hitelességét adatszolgáltatóknál ellenőrizze.
Jelen szabályzat 2010. február 1. napjával lép hatályba, s annak visszavonásáig hatályban marad.
Maxlicit System Kft.
A Maxlicit System Kft. gépjármű kereskedelemmel üzletszerűen foglalkozó jogi személy, mely jelen Szabályzat által szabályozottak szerint kizárólag gépjármű értékesítést végez.
Jelen szabályzat célja, hogy szabályozza a Maxlicit System Kft. által működtetett portál használatával lebonyolítandó licitálást. A Maxlicit System Kft. fenntartja magának a jogot arra, hogy jelen szabályzatot egyoldalúan bármikor megváltoztassa. Jelen szabályzatot a licitáló a portálra történő regisztráció során a szabályzati feltételek elfogadásával feltétlenül és visszavonhatatlanul tudomásul vesz.
A feltöltött járművek osztályozása
A Maxlicit System Kft. célja a weboldal működtetésével garantált minőségű használt autók, illetve motorok árverésen keresztüli közvetítése, a weboldalt igénybe vevő felek között, a jelen szabályzat által szabályozott feltételek mellett.A járművek a weboldalra történő feltöltéskor különböző besorolást kapnak. A besorolás osztályozása 1-5-ig terjed, az alkalmazott szabályoknak megfelelően.
5 csillagos autókat a hálózati partnerek tölthetnek fel. Az 5*-os autók hitelesített állapotlappal rendelkeznek. Ezeket a járműveket gazdáik elviszik a legközelebbi hálózati partner telephelyére, ahol elkészítik állapotlapját és a hozzá tartozó fotókat. Az előkészítés után a hálózati partner kollégája elvégzi az autó feltöltését a honlapra, ahol elkezdődhet az aukció.
4 csillagos autókat regisztrált eladók tölthetnek fel. Miután regisztrációkor elfogadják a működési feltételeket, saját maguk töltik ki az autó adatlapját a honlapon, kötelezően megadnak minden kért információt.
Kötelezik magukat arra, hogy sikeres licit után elviszik autóikat a legközelebbi hálózati partner telephelyére, ahol hitelesítik adatlapjukat, illetve ha a szerviz egyéb hibát talál, akkor azt kijavíttatják.
3 csillagos autóknál feltöltéskor minden kért információt meg kell adni, az összes kért képet és adatlapot ki kell tölteni. A háromcsillagos autóknál nem kötelező az adatlap hitelesítése.
2 csillagos autók esetén nem kötelező minden képet feltölteni, az adatlap megadása viszont kötelező. Az adatlapot később nem kell hitelesíteni.
1 csillagos autók esetén nem kötelező megadni adatlapot és nem kell az összes képet sem feltölteni.
Az egy csillagos autók nem licitálhatók, publikációjuk célja az eladó ösztönzése. A beérkező látogatók kattintásainak összegyűjtése teszt céllal. Lehetséges az autó mellé valamilyen szavazógépet tenni, mely pl. a „Ön licitálna erre az autóra?” kérdésre gyűjtené az igenlő válaszokat.
Az autók feltöltése
Az oldalon a regisztráció ingyenes, bárki regisztrálhat, aki a jelen szabályzatot elfogadja és a vonatkozó jogi elveknek megfelel.A regisztrált felhasználóknak lehetőségük van 1-4 besorolású járműveket elhelyezni. Az autók feltöltésekor az eladó nyilatkozik, hogy nem készpénzes, hitelt felvenni kívánó érdeklődőket is fogad vagy nem.
A hitellel nem terhelt járművek feltöltése alkalmával a járműtörzskönyv szkennelt képét kötelező feltölteni a megadott helyre.
A hálózati partnerek kiemelt regisztrációs státusszal rendelkeznek, nekik lehetőségük van 1-5 besorolású járműveket elhelyezni.
Az autók elhelyezésekor meg kell adni a minimálárat, melynek a licit során való elérése után a licit sikeresnek mondható.
A licitben résztvevők
A licitben való részvétel regisztrációhoz kötött. A licitáláshoz nem kell második regisztráció, bármelyik már korábban regisztrált felhasználó lehet eladó vagy vásárló.A bejelentkezett felhasználók listába szedve találhatják azokat a járműveket, melyekre éppen versenyben vannak. Így átlátható módon tájékozódhatnak korábbi licitjeik állásáról.
A lejárt aukciók listáját is meg lehet tekinteni, néhány szempont szerint rendezve, pl. típus, saját lejárt licit…
Ezzel együtt láthatják saját, korábban megadott adataikat, melyeket adott esetben lehetőségük van módosítani. Láthatják korábban feltöltött kaucióik összegét és történetét.
A licitáló az autó adatlapján láthatja, ha a licitálandó jármű hitellel terhelt. A felsorolt információk között egyértelműen megtalálható a hitelkiváltásra vonatkozó tájékoztató dokumentum. A licitálás lezárása után tehát hitelügyintézéssel kell számolni, ezt tudomásul veszi.
A licit
Az aukcióra bocsátott járművet az eladó kizárólagosan ajánlja fel a rendszerbéli értékesítésre 7 illetve 4 napra.A licit az értékesítésre felajánlott gépjármű vonatkozásában annak megvásárlására tett egyszeri és visszavonhatatlan ajánlat, amely egyben vételi szándékot is kifejez.
A licit az adott jármű feltöltése után azonnal elkezdődik és 168 órán keresztül tart. Az adott jármű mellett látható a zárásig hátralévő idő. 168 óra múlva a licitet zárja a program. A beérkezett liciteket ekkor értékeli a gép.
A nyertes licitekről értesíti a honlap-gazdát, a nyertest és az eladót. Akár automatikusan kiadhatja a az eladó adatait a nyertesnek, vagy ezt a honlap-gazdára bízza. A nem nyertes licitálókat értesíti, hogy az adott jármű elkelt.
Azon licitek, melyek alkalmával a licitálók nem érték el a megadott minimálárat, sikertelennek minősülnek. Ebben az esetben a honlap értesíti a honlap-gazdát, és az eladót. Az eladónak lehetősége van újra élesíteni az aukciót változatlan paraméterekkel, vagy módosítani a minimálárat.
A licitálás során csak a korábbitól magasabb ajánlatot lehet tenni.
A licittől való visszalépés esetei
A licittől való visszalépés esetei Amennyiben az eladó úgy lép vissza, hogy az általa felajánlott gépjárműre, vagy motorkerékpárra nincs érvényes licit, vagy egyáltalán nem érkezett licitajánlat, ez esetben az eladó visszalépésének nincs költségvonzata.
Amennyiben az eladó úgy lép vissza, hogy a licitálásra kínált jármű vonatkozásában van érvényes licit, tehát akkor ha a licit leállításakor a minimálárat elérő érvényes ajánlat érkezett és az eladó mégis visszalép, úgy köteles a Maxlicit System Kft. részére a járműre érkezett legmagasabb ajánlat 1%-a + ÁFA összeget kitevő bánatpénzt fizetni.
Amennyiben a vevő úgy lép vissza, hogy érvényesnek minősülő licitet tesz, akkor köteles a Maxlicit System Kft. részére az általa letétbe helyezett kaució 50%-a + ÁFA összeget kitevő bánatpénzt megfizetni. Amennyiben a vevő úgy lép vissza, hogy az általa tett ajánlat nem éri el az érvényes licitszintet, úgy a visszalépésnek sem szankciója, sem költsége nincs.
Az utolsó ár/last price
Az eladónak lehetősége van választani az autójára történő licit elindításakor, hogy a gépjármű adatlapján megjelenjen-e az utolsó ár/last price, vagy az eddigi ismert módon nulláról indítja a licitet. Abban az esetben amikor az eladó úgy dönt, hogy megjeleníti az utolsó árat/last pricet, akkor az autó adatlapján az ár megjelenítésével a honlapot látogató számára nyilvánvaló lesz az eladni kívánt autó utolsó ára. Abban az esetben ha a vásárló erre az árra rá klikkel, akkor a program egy szándékot megerősítő kérdés után leállítja a licitet és győztesként hirdeti ki az utolsó árat elfogadó vásárlót.Nagyon fontos , hogy csak kaucióval rendelkező ügyfél, tehát a Maxlicit honlapján vásárlói definícióval rendelkező ügyfélnek legyen ehhez joga. Amennyiben az autóra licitáló vagy licitálók nem élnek az utolsó ár/last price adta lehetőséggel, abban az esetben az utolsó ár/last price addig van érvényben ameddig az utolsó ár/last price árként megadott ár 85%-ig nem ér el az éppen aktuális licit.
Amennyiben eléri az utolsó ár/last price 85%-át, abban az esetben az utolsó ár/last price adta lehetőség megszűnik és eltűnik az autó adatlapjáról.
Az adatlap oldala
A jármű adatlapján láthatók az előzőleg felvitt adatok, lekérdezhető az állapotlap amennyiben a besorolás legalább 2. osztályú. Látható az összes felvitt fénykép képaláírással együtt. Látható az éppen aktuális licit és az aukció lejáratáig hátralévő idő.A bejelentkezett látogatónak lehetősége van licitálni.
Amennyiben kaucióját megfizette, megadhatja a maxlicit összegét. Ekkor a program mindig úgy módosítja ajánlatát, hogy nyerő pozícióját megőrizhesse a maxlicit határáig.
Eurotax lekérdezés az adatlapon vagy a kezdőlapon
Minden jármű adatlapon lehetőség van Eurotax lekérdezést végrehajtani, amennyiben a látogató kíváncsi az adott jármű piaci értékére. Az Eurotax lekérdezést egyébként a főoldalon is el lehet helyezni, ahol bármilyen Eurotax által nyilvántartott jármű piaci árát meg lehet tudakolni.Az Eurotax lekérdezés nem ingyenes. Árát ugyanarról a virtuális számláról vonja le a rendszer, amelyen a kauciót is nyilvántartja. Amennyiben eközben a befizetett kaució a minimálisan előírt érték alá csökken, akkor figyelmezteti a felhasználót, hogy a licitálás során hátrányt szenvedhet, és kéri, hogy fizessen be újabb részletet.
Amennyiben a látogató nem regisztrált vagy nem fizetett be kauciót, úgy nincs lehetősége Eurotax lekérdezésre.
Memo mező az adatlapon
Minden regisztrált felhasználó memo mezőt használhat a járművek adatlapján. Bejelentkezés után a rendszer memo feljegyzéseket az adott felhasználóhoz társítja és megőrzi.A járműlicit folyamata nem készpénzes vevő esetében
A járművekre lehetséges abban az esetben is licitálni, ha a leendő vásárló nem rendelkezik a megvásárláshoz szükséges készpénzzel.A licit megindításakor a licitálónak jeleznie kell, hogy a járművet hitel igénybevételével kívánja megvásárolni abban az esetben, ha licitzáráskor övé a nyerő licit.
Ebben az esetben a program csak akkor engedi licitálni a felhasználót, ha van érvényes hitelminősítése. A hitelminősítést a felhasználó bármikor kérheti, az erre az esetre rendszeresített információs űrlap kitöltésével. A hitelminősítés kb. két hétig érvényes, mely idő letelte után díjtalanul meg lehet újítani.
A hitelminősítés algoritmusa banki információkon alapul.
Az ott megadott adatok alapján a program képes megítélni, hogy a licitáló az általa megjelölt éppen aktuális licitajánlat esetében milyen eséllyel kaphat hitelt. Ha ez az esély bizonyos szint alá csökken, a program nem engedi a felhasználót tovább licitálni.
Ha a licitet mégis tovább szeretné folytatni, akkor új hitelminősítést kell kérnie nagyobb önerő vállalásával. Ekkor valószínűleg magasabb ajánlat megtételére engedi a program. Új hitelminősítés kérése díjfizetéshez kötött, egyre nagyobb díjtételekkel.
A járműfeltöltés folyamata hitellel terhelt eladó járművek esetében
A regisztrált felhasználók olyan járműveket is kínálhatnak eladásra, mely az adott időpontban hitellel vannak terhelve.A terhelt járművek feltöltésekor a terhelés nagyságára és érvényére nyilatkozatot kell tenni. Ennek az információnak a beérkezéséig a jármű feltölthető a honlapra, de csak 1 csillagos besorolással, az annak megfelelő publikációs körülményekkel.
Az eladó választhat, hogy saját maga szerzi be a banki információt a terhelést megszüntető hitellezárási lapot. Ebben az esetben saját maga feltölti a lezárási lap szkennelt képét a megadott helyre és kézzel megerősíti a tartozás nagyságát és a fizetési határidőt.
Vagy a backoffice segítségét kéri a banki információ megszerzésére. Ebben az esetben a backoffice díj ellenében az ügyfél megbízása alapján megszerzi a lezárási információt, feltölti a megfelelő helyre és kézzel megerősíti a tartozás nagyságát és a fizetési határidőt.
A jármű besorolását csak a feltöltött kép és a kézzel felvitt adatok megléte esetén lehetséges módosítani.
Amennyiben az eladó a minimálár megadásakor a hitelösszeg alatti összeget határoz meg, akkor az aukció csak akkor indítható, ha a különbözetet az eladó elhelyezi a virtuális számláján. Azaz bankkártyával vagy átutalással befizeti.
A díjat a program a felhasználó virtuális számlájáról levonja, a szolgáltatásról számlát készít.
Licitzárás
A licit zárása előtt meghatározott idővel a rendszer e-mailben figyelmezteti a kauciót nem fizetett licitálókat a befizetés megtételére.Licitzáráskor olyan állapotba lép a járművek adatlapja, mely során a jármű kereshető, megtekinthető. Jelezve van az adatlapon, hogy a licit zárva van, nem lehet ajánlatot tenni. Látható a legmagasabb ajánlat összege.
Az ajánlattételen kívül minden más lehetőség működik az adatlapon, megtekinthetők az jármű adatai, működhet a memo mező, lehetséges tax információt kérni.
A honlap-gazdának saját felület áll rendelkezésre, hogy a lezárt liciteket értékelje. Külön csoportban lehetnek a sikeresen lezárt licitek és azok melyek során az ajánlattételek nem érték el a minimálárat.
A honlap-gazdának a licitek lezárását követően 3 nap áll rendelkezésre a licitek értékelésére. Minden lezárt licitnek megtekintheti az információit, licittörténetét.
Sikertelen aukciók esetében
A gép által sikertelennek nyilvánított aukciók esetében az ajánlati ár nem éri el a minimálárat. A program e-mailt küld az eladónak előre programozott szöveggel. Ezt a szöveget a honlap-gazda módosíthatja vagy kiegészítheti saját mondataival, ha akarja.Ebben a levélben az eladó értesül a sikertelen licitről. Ha akarja, újraindíthatja az aukciót egyetlen gombnyomással, vagy járműve adatlapján módosíthatja a minimálárat és azután indítja újra a licitet. Lehetősége van törölni az autót a piactérről. Ez esetben a jármű eltűnik, nem kereshető és nem jelenik meg. Megfontolás tárgya, hogy töröljük a rendszerből vagy bizonyos adatait megtartjuk későbbi statisztikák számára.
Sikeres aukció esetén
Az eladó értesítést kap, hogy járművére érvényes licittel vevő jelentkezett, és a tranzakció elbírálása folyamatban van.A honlap elküldi az utolsó szükséges információkat az eladónak és a vevőnek, vagy ezt a honlap-gazdára bízza.
Emlékeztetőül, a vásárló előzőleg láthatta, ha terhelt járműre licitált, és az eladó felvitelkor megjelölte, ha hitelre vásárló vevő érdeklődését is fogadja. Így senkit nem érhet meglepetés, amikor hitelügyintézéssel kell foglalkoznia.
A rendszer küldhet részletes listát a teendőkről a vásárlónak és a vevőnek a hitelfelvétel vagy hitelkiváltás módjairól. Akár felajánlhatja a backoffice vagy a partnerhálózat segítségét az ügyintézést illetően. Mindezt előre formázott pdf dokumentumban, kinyomtatható módon.
A honlap-gazda dönthet úgy, hogy az egyébként sikeres licitet saját megfontolásai alapján sikertelennek minősít.
Ekkor a jármű adatlapja vagy bekerül a sikertelen (nem elfogadott) licitek közé, vagy a honlap-gazda újraélesítheti a licitet akár módosított minimálárral.
Virtuális iroda
A virtuális iroda azzal a céllal jöhet létre, hogy a honlap-gazda, a partnerek és a felhasználók minden időpillanatban meggyőzően és hitelesen tájékozódhassanak saját és más betekinthető információk felől.A honlap programja lehetővé teszi, hogy a regisztrált felhasználók tájékozódhassanak korábbi befizetéseikről, licittörténetük és hitelminősítésük felől.
A honlap-gazda tájékozódhat bármely felhasználó tevékenységéről, befizetéseiről, számlamozgásairól és licittörténetéről.
A honlap-gazda tájékozódhat a partnerek állapotlap hitelesítéseinek történetéről. Az információk szűrhetők partner és időszak szerint.
A honlap-gazda tájékozódhat a partnerek hitelkihelyezéseinek részleteiről, időszak, partner és a tranzakció azonosításához szükséges részletei tekintetében.
A virtuális iroda a honlapon zajló pénzügyi teljesítések tekintetében képes automatikusan számlát kiállítani, és pdf formátumban letölthetővé tenni.
Elszámolás
Minden felhasználó a saját virtuális irodájában, a saját virtuális számlájára annyi összeget fizet be, amennyit szeretne.Ahhoz, hogy vásárlói minősítésbe kerüljön és nyertes licitje legyen, 25.000 Ft kauciónak lennie kell a számláján. Különböző szolgáltatásokat vehet igénybe (például:eurotax lekérdezése) virtuális számláján lévő összegéből.
Sikeres vásárlás után, a maxlicit jutaléka, ami a liciten megnyert gépjármű árának 1%-a, levonódik a számlájáról. A maradandó összegével szabadon rendelkezik.
Záró rendelkezések
A jelen szabályzatban nem rendezett kérdésekben a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvének a szabályai az irányadóak. Jogvita esetére a felek – értékhatártól függően a Nyíregyházi Városi, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.A Maxlicit System Kft. fenntartja magának a jogot atekintetben, hogy amennyiben a magát valótlan adatokkal regisztráló felhasználó licitje következtében a licit bármely résztvevőjét kár érné, a rendelkezésre álló információkat minden előzetes értesítés nélkül átadhassa az arra illetékes hatóságoknak.